2012. május 30., szerda

Rusztikus almatorta

Ezt a tortát kis unokatesóm, Ambrus keresztelőjére vittem, ahol az ünnepség után beültünk egy kellemes kis helyre a Városmajorban. Az volt a koncepció, hogy mindenki hoz valami édes vagy sós sütit, így csak italokra kellett költeni és legalább megbízható, ismerős házi finomságokat ehettünk. 
Ugyan a Nagymama sajtos pogácsáján nem sikerült népszerűségben túltennem, de azért az almatorta is jól szerepelt: bírta a kiképzést, egyben maradt, mutatós volt, és eléggé finom is.
A tésztát este állítottam össze, aztán reggel frissen sütöttem meg.



Alma torta 
Hozzávalók: 
2 közepes alma
10 dkg darált dió
10 dkg liszt
7 dkg kristálycukor
3 tojás
12 dkg vaj
1 citrom reszelt héja
1 tk őrölt gyömbér
1 csipet só
Összekeverem a lisztet, a tojást, a cukrot, a gyömbért, a vajból 10 dkg-ot (puha legyen), a citromhéjat és a csipet sót. Simára keverem, majd egy kapcsos, sütőpapírral bélelt tortaformába öntöm és hűtőbe teszem legalább egy órára (az egész este se árt neki). Utána a sütőt előmelegítem 190 fokra. Az almákat negyedekre vágom, meghámozom és egy éles kis késsel könyvszerűen kb. 2-3 miliméterenként bevagdosom, úgy hogy egyben maradjon, majd a tésztába nyomom őket. A torta tetejét meglocsolom a maradék olvasztott vajjal és megszórom a darált dióval. 50 percig sütöm, tejszínhabbal kínálom.

És mellé még egy kis hangulatkeltés:





hangulatkeltés innen

1 megjegyzés:

  1. Jó kis recept, köszi:) És a hangulatkeltés is nagyszerű:)
    Napsütéses napokat,
    Em.

    VálaszTörlés

Rusztikus almatorta

Ezt a tortát kis unokatesóm, Ambrus keresztelőjére vittem, ahol az ünnepség után beültünk egy kellemes kis helyre a Városmajorban. Az volt ...